2015. december 12., szombat

A héten egy adventi játszóházban vettünk részt az öt éves nagylányommal a leendő iskolánkban, ahol sok más mellett egy nagyszerű ötletet kaptunk. Az eredmény a képen látható.
Csillogó dekorgumból csillagot vágunk ki, amit tetszőlegesen lehet díszíteni.
Egy teamécsest egy dekorgumi csíkkal bevonunk, majd ráragasztjuk az alapra.
Öntapadós dekorgumival még a kétévesem is könnyedén díszítgette a csillagokat. A sárga az övé.
Karácsonyi asztal dekorációnak vagy a nagymamáknak is kiváló
Jó alkotást!

2015. november 27., péntek

napi kreatív: Fenyőerdő

napi kreatív: Fenyőerdő: Ma fenyőfákat alkottunk a legkisebbemmel, aki nagyon élvezte, hogy ragaszthat vághat és szépeket készíthet. Majd a végén megcsodáltuk a feny...

Jó alkotást!

Fenyőerdő

Ma fenyőfákat alkottunk a legkisebbemmel, aki nagyon élvezte, hogy ragaszthat vághat és szépeket készíthet. Majd a végén megcsodáltuk a fenyőerdőt és a rénszarvast is, de annak elkészítését csak a következő bejegyzésben írom le.
Háromféle fenyőfa variációt csináltunk, és ebből kerekedet az a rengeteg erdő.

Nagyon egyszerű az elkészítése, nagyobbak már önállóan is meg tudják csinálni, míg a fiatalabbaknak elkél a segítő kéz.




1. Hópihés csillámos
Kivágtam egy fenyőfamintát egy zöld kartonból. forma lyukaszóval hópihéket gyártottunk egyszerű fehér fénymásoló papírból, melyeket papírragasztó stifttel Legkisebbem felragasztott. Mivel sok ragasztót kent rá, ezért egy kis csillámporral is meghintettük.
Végül egy barna kartonból törzset vágtunk, amit szintén felragasztottunk.






2. Pomponos
Egy mintás, zöld kartonból kivágtuk a fenyőfaformát, majd kisebb nagyobb pomponnal díszítettük, szintén ragasztóstift segítségével a helyére tettük és egy csillogó szalag került még rá átlósan.









3. 3D-s
A harmadik is nagyon egyszerű  volt. zöld kartonból félkörívet vágtam, majd összeragasztottam, úgy, hogy egy kúp jöjjön ki belőle. Zöld krepp papírból kis kockákat vágtunk, majd apró darabokra kell gyűrni és kezdődhet a ragasztás. A végén ezt is egy piros szalaggal díszítettük.
Majd egy WC papírgurigát kettévágtam egyik végét körben bevagdostam, és beragasztóztuk és a kúp belsejébe csúsztattuk. pár perc száradás után már kész is volt a feldíszített fenyőfa.




Jó alkotást!

2015. november 24., kedd

Fagyis szín és szám tanuló

Ma egy kicsit rendhagyó leszek, ugyanis nem Mikulásos vagy karácsonyi kreatív ötletet mutatok be. Csupán csak annyiban kapcsolódik a télhez, hogy igazából hideg :)
Ez pedig nem más mint a fagyi!
Van belőle citromos, kék szilvás, zöld almás, epres és vaníliás.
Van belőle bőven, így sokat lehet vele számolni, összeadni és kivonni.
Mindez egyszerűen elkészíthető, csak fehér, kék, zöld, piros, sárga és barackvirág színű dekorgumi szükséges hozzá és ugyanilyen színben filctollak.
A barackvirág színből vágd ki tölcséreket, rácsozd be úgy, hogy hasonlítson az igazi tölcsérhez, majd számozd be egytől ötig.
A dekorgumikból vágj ki fagyi gombócokat összesen 15 darabot, én 1 fehéret, 2 kéket, 3 zöldet, 4 pirosan, és 5 sárgát vágtam ki, mivel a vanília a kedvencem. De a színeket bármilyen kombinációban össze lehet állítani.
Ha kész kezdődhet a játék, vagy a tanulás, vagy a játszva tanulás!
:)

Jó alkotást!

2015. november 18., szerda

Karácsonyfadíszek fahéjból

Hamarosan karácsony, így karácsonyi díszekkel készültem mára, amit akár hétvégén is elkészíthettek a gyerekekkel.
A ragasztást ragasztópisztollyal érdemes végezni, úgy biztosan megragad. Kisebb gyerekeknél inkább a szülő használja a ragasztópisztolyt, mivel komoly égési sérüléseket okozhat!


https://www.pinterest.com/pin/414964553143625258/

1. Kezdjük a legegyszerűbbel! Végy egy darabka fahéjat, ragassz az egyik végére egy kis zsinórt, (amivel majd fel tudod bárhová akasztani) majd végy néhány mintás anyagmaradékot, vágj belőle vékony csíkokat és kösd rá a fahéj alapra.
Végül vágd méretre a felső legyen a legkisebb, az alsó a legnagyobb, hogy úgy nézzen ki, mint egy karácsonyfa.






http://www.aprettylifeinthesuburbs.com/cinnamon-stick-ornaments/

2. A következő csillag díszhez 5 db fahéj rudacskára lesz szükség, a képen látható módon ragaszd össze, majd az egyik csúcshoz rögzíts egy zsinórt is, ha fel szeretnéd akasztani.





https://www.pinterest.com/pin/531706299735652224/






3. Az előző natúr csillagdísz tovább fejlesztett változata.
A 2. pontban leírt módon készítsd el a csillagot, majd fenyőágakkal, csillagánizzsal, apró tobozokkal díszítsd. Érdemes a természetben fellelhető anyagokat használni a díszítéshez, hogy semmi mű ne legyen rajta.






http://blog.consumercrafts.com/seasonal/winter/cinnamon-stick-tree-ornaments/


4. Ehhez a díszhez 1 darab fahéj rúd szükséges. Rögzíts rá egy zsinórt, majd jöhet a díszítés. Érdemes műfenyőt használni hozzá, úgy tartósabb lesz.
Egyszerű dolgunk van, miután a fenyőágakat ráragasztottuk a fahéjra, jöhet a díszítés. Otthon fellelhető gombokkal, apróságokkal színesíthető.






https://www.pinterest.com/pin/417638565419427142/
A végére az én kedvencem került. Az illatozó narancs és fahéj párosítás számomra isteni és látvány szempontjából sem utolsó.
Szárított narancsot lehet kapni kreatív boltokban, de akár saját magunk is készíthetünk. (Az ujjnyi vastag szeleteket sütőben a legalacsonyabb hőfokon kell szárítani kb 6 órán keresztül, néha meg-meg forgatva és figyelni, nehogy megégjen.)
Egy szárított narancs karikára ragasztunk egy arany zsineggel vagy szalaggal átkötözött fahéjat. A narancskarikára akasztót teszünk és egy szép masnival fokozni lehet a hatást.



Remélem Mindenki talál kedvére a valót ebből a kis összeállításból!

Jó alkotást!

2015. július 16., csütörtök



Melyik kislány ne szeretné a Jégvarázs című mesefilmet és ki ne szeretne festeni, mázolni?

Most itt a lehetőség!




Kis műanyag poharakat meg kell tölteni vízzel és valamilyen festékkel, többfélével is lehet kísérletezni.
Fogantyúnak valami kis apróbb tárgyat (csipesz, ceruza stb) teszünk a közepébe, majd be a fagyasztóba, míg meg nem fagy, után ki a fagyasztóból megvárjuk, míg szobahőmérsékleten olvadni kezd.
Ezután már csak egy nagy papírra lesz szükség és kezdődhet a móka!


Jó alkotást!



Forrás: http://teaching2and3yearolds.com/frozen-sparkly-paint/

2015. március 25., szerda

Üdvözlő ajtódísz spatulából és dekorgumiból

Már elég régen jelentkeztem, így most elérkezettnek láttam az időt egy újabb bejegyzés írására :)
Javában készülődök a Húsvétra, így most egy ajtó díszt hoztam mutatóba.
Egy reklámújságban láttam meg és rögtön beleszerettem, viszont nem arra éreztem erős késztetést, hogy most azonnal beszerezzem, hanem inkább magam készítem el.


Hozzávalók:

7 db spatula
Húsvéti szalvéta
Dekorgumi
decoupage ragasztó
barack színű és zöld akril festék
Vékony réz drót
Egyéb :
Olló
Ragasztópisztoly
Ecset

Elkészítése

Először a kerítést készítettem el a spatulákból. 5 darabnak az egyik végét ollóval hegyesre vágtam.
A két nem kihegyezettet vízszintesen lefektettem, majd bejelöltem hová kerülnek a többiek a jelölés helyét forró ragasztóval beragasztóztam és rányomtam a kerítés elemeket. ez gyorsan szárad, így már is kezdhettem a festést. először a barackszínű akrilfestékkel alapoztam, majd az aljára zölddel füvet festettem.
Amíg száradt egy fehér dekorgumi darabkát bekentem decoupage ragasztóval ráragasztottam a szalvéta legfelső részét, azaz a nagyjából kivágott nyuszit tulipánt és pillangót, majd újból átkentem a ragasztóval.
Amikor minden megszáradt kivágtam a körvonalak mentén a szereplőket és ragasztópisztollyal a spatulákhoz ragasztottam.
Árral lyukat fúrtam a két szélső kerítés elembe, és a vékony drótot az egyik lyukon átfűztem. Egy vastag filctollra spirálisan feltekertem a drótot, majd a filcet kihúztam így spirál alakú maradt a drót. Méretre vágtam befűztem a másik lyukba is és elkötöttem a végét.

Szintén egy spatula darabkát alkoholos filccel feliratoztam és ragasztópisztollyal középre felragasztottam.

Mivel ez a decoupage ragasztó egyben lakk is, így nem kellett külön lakkoznom és vízálló lesz, így nyugodtan kitehetem a bejárati ajtóra, ellenáll az időjárás viszontagsá
gainak, legalábbis egy darabig, amíg jövőre újat nem csinálok.

Remélem kedvet kaptatok egy jó alkotáshoz!