2014. október 21., kedd

Gyerekbarát töklámpások

A hétvégén - talán a divatnak engedve - mi is kifaragtuk életünk első töklámpását. Mivel most csináltunk ilyet először, azt sem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Így maradt az Internet az ötletek begyűjtéséhez.
Este, amikor készen lett és meggyújtottunk benne egy gyertyát és a középső lányom, egy kicsit megijedt tőle. Elmagyaráztam neki, hogy ez a tök nem más, mint az, amit délután faragtunk így utána már nem félt tőle.
Lehet, hogy ez a tök fej kissé ijesztőre sikerült, így úgy gondoltam, hogy álljon itt ízelítőül azon alkotásokból, amelyeket még a kis gyermekek idegrendszere is könnyen vesz :)

1.  Mesekedvelőknek ...











2. Álmodozóknak ...








3. Kisfiúknak...













4. Kislányoknak...










5. Babáknak...








Kissé munkásak, de megéri a fáradozást, hiszen a gyerekek elismerését tesszük zsebre.
Jó faragást!
Jó alkotást!

2014. október 18., szombat

A legkisebbek játékai II. - Mivel játsszon a baba 12-15 hónapos korig?

Az előző részben azt néztük meg, hogy mivel lehet lefoglalni egy 1 éves kor alatti babát. Most azt nézzük meg, hogy mit játszhatunk egy 12-15 hónapos kor közötti kisgyermekkel.
Mivel az egy éves kislányomnak most vasárnap volt a szülinapja, már ismerkedünk ezekkel a játékokkal is. Nagyon tetszenek neki, bár van egy-két olyan játék, ahol saját szabályokat gyárt, de úgy gondolom, hogy ez ebben a korban bőven belefér, sőt!
Most is 5 játékos feladatot mutatok be. Lássuk!



  1. Mássz ide! - Általában ebben az időszakban már másznak, így ez a játék nagyon élvezetes tud lenni. Gyermeked egyik kedvenc játékát tedd a szoba egyik sarkába. Először mássz oda Te, majd fogd meg a játékot és, mintha az beszélne, mondd a következőket: 'Na, kicsi ... (gyermek neve) ide tudsz jönni, hogy megfogjál?' Biztasd gyermeked, hogy másszon oda. Ha gyermeked már jár, vagy próbálkozik vele, akkor tedd a játékot olyan helyre, ahová a mászásból fel is kell állnia. Még egy változat a mászásra, lehet versenyezni, hogy ki ér oda hamarabb a játékhoz. Ez nagyobb testvérekkel nagyon izgalmas játék! De kérjük meg, hogy néha hagyják a babát is előbb odaérni, hiszen ez mégis csak az ő játéka :) 
  2. Tologató - Kerítsünk olyan könnyű játékokat, amelyeket tologatni, lökdösni lehet, például plüssállat, vagy kerekes jármű. Számolj: 'Egy, kettő: lököm!' és lökd oda hozzá a kiválasztott játékot. Most ismét számolj, csak a végén a babát kérd meg, hogy lökje hozzád vissza. Ez a játék kiválóan fejleszti a gyermek koordinációs készségét és önbizalmát.
  3. Szeressük meg! - Ez a játék fejleszti a gondoskodási készséget. Vegyétek elő a kicsi valamelyik kedvenc babáját, vagy plüss állatát és üljetek le egymással szembe. Vedd kézbe a babát vagy az állatkát és ringasd el, közben kedves becéző szavakat mondj, például ilyeneket: 'Szeretlek!' vagy 'Szeretek veled játszani' vagy ' Olyan jó téged megsimogatni!' Most gyermeked játssza ugyanezt, add a kezébe a babát és kérd meg, hogy ringassa, puszilja meg. Addig érdemes játszani ezt a játékot, míg élvezi. 
  4. Éneklő szavak - A technika lényege, hogy éneklő hangon beszélj gyermekedhez. Vedd kézbe és kedvenc dalát énekeld kétféleképpen. először normál hangon, majd magas hangon, kántálva. Nálunk jól bevált a módszer, ugyanis furcsán néz, amikor a második verziót éneklem. :)
  5. Ének-paskoló - Ezt a játékot bármikor lehet játszani, fürdetéskor, pelenkázáskor, vagy csak úgy. Énekeld el gyermeked valamelyik kedven dalát úgy, hogy a dal minden sorának utolsó szava helyett paskolsz egyet a pofijára, én például az orra hegyét nyomom meg. Péládul: "Süss fel ... " (itt kihagyom a napot, és megnyomom az orrát) fényes ... (itt szintén kihagyom az utolsó szót és megnyomom ismét az orrát) és így folytatjuk, míg a dal végére nem érünk. Ez a játék nagyon jól fejleszti a ritmusérzéket és a hallást.

Úgy gondolom, hogy a fenti játékok jó mókának bizonyulnak, nálunk már bizonyítottak. A kicsi élvezi az együtt töltött játékot és ez a legfontosabb.

Jó szórakozást kívánok!

Forrás: Jackie Silberg: Baba-móka (Alexandra Kiadó)

2014. október 14., kedd

A legkisebbek játékai - Mivel játsszon a baba? 9-12 hónapos korig

A legkisebbik lányom most töltötte be az 1. évét. Most már látom, hogy már nem is baba! Olyan szépen kikerekedett a fejecskéje, hogy most már egészen kisgyermek kinézete van. :)
A kinézete mellett most már az értelme is egyre jobban nyiladozik, egyre változatosabban és könnyebben lehet vele játszani.
Nem volt ez mindig így, de találtam egy jó könyvet, amelyben kor szerint csoportosítva vannak feladatok.
Most megosztok veletek néhányat, amely a 9-12 hónapos babák számára van, hogy könnyebb legyen a babával való foglalatoskodás.

  1. Szóutánzó - Mondj egy egyszerű szót, és biztasd, hogy mondja utánad. Keress olyan szavakat (elsőként egy szótagúakat, p. süt, nem, baba, apa...), melyeket már ismer a babád. Utánozzatok állathangokat, pl mit mond a kutya, cica, madár stb. Kutatási eredmények bizonyítják, azzal, hogy beszélünk a gyermekhez elősegítjük majdani szókincsének alakulását. Tehát minél többször, minél többet, annál jobb :) Később, úgyis már csak hallgatnod kell őket.
  2. Vidám arcok - Újságokból vágj ki olyan színes képeket, melyek vidám, nevető  gyermekeket ábrázolnak. Ragaszd be egy füzetbe, vagy fotóalbumba, amit nem tud olyan könnyen széttépni és nézegesd végig a babával. Beszélj a képeken látható érzelmekről, a vidám arcok rögzülnek a kicsik tudatában. Kutatási eredmények szerint a gyermekek sokkal jobban emlékeznek azokra az eseményekre, amelyek erős érzelmeket váltottak ki belőlük.
  3. Énekóra - Válassz egy egyszerű gyerekdalt (pl. Zsipp-zsupp.., Katalnika, szállj el..., Süss fel nap, vagy Kis kacsa fürdik stb.). Énekeld különböző hangnemben, pl halkan, hangosan, suttogva, vagy akár dúdolva /én még reppeltem is, ez tetszett a legjobban, és azóta is el kell énekelnem így a Lencsi lányt :) /) Minél többször hallja tőled a babád az éneket, annál jobban igyekszik utánozni Téged és ezzel egyre jobban fejlődik a nyelvkészsége. Kutatási eredmények szerint az ének, a zenés játékok elősegítik a gyermek beszédelemeinek és mozgásos készségeinek könnyebb elsajátítását.
  4. Kint és bent - Már egészen pici korban érdemes elkezdeni az ismerkedést ezekkel a fogalmakkal. Tedd a baba egyik kedvenc játékát egy nagy papírdobozba. Segíts neki megkeresni és kivenni a játékot a dobozból. Tegyétek ismét vissza és újra, meg újra játsszátok el a játékot. Kutatási eredmények szerint a korai élményektől függ, hogy az agyban milyen alakzatban jönnek létre az idegsejtkapcsolatok. Az olyan térbeli fogalmak, mint a kint, bent, alatt, mögött, rajta fontosak az agy fejlődéséhez. Így a játék során is használd e szavakat.
  5. Fogmutogató - Mondd és közben mutogasd is a következő mondókát: 
  • Piros istállóban (Mutass a szájra)
  • fehér lovak állnak (szád kinyitva mutasd meg a fogakat)
  • Előjön egy vörös bika (nyújtsd ki a nyelved)
  • és mindet körbe nyalja (Érintsd meg a felső fogsorod a nyelveddel)
          Mondd el a szöveget újra és most a baba szájára, nyelvére és fogacskáira mutass. Ezt a játékot             az én kislányom nagyon szereti.


Ne drága, mindenféle csörgő-zörgő játékot, hanem magunkat, szeretetünket és szabadidőnket adjunk a babának!
Kellemes, babával együtt töltött időt kívánok!

Forrás: Jackie Silberg: Baba-móka (Alexandra Kiadó)

2014. október 10., péntek

BABY MOP nélkül az élet...

Ez a cikk egy kicsit rendhagyó lesz, amiért közzéteszem, az a vicces mivolta, és mert annyira kreatív a marketingje!
Így kell eladni egy teljesen fölösleges dolgot.
Most egyébként akciósan van, még lehet, hogy én is vevő leszek egyre :)

TOP 5 ÉRV, amiért BABY MOP nélkül nem élhetsz:

  • A baba már a korai éveiben megtanulja mi a munka.
  • Ha ő söpröget, ezután meggondolja, ledobja-e az ételt, vagy zsemlemorzsát készít-e belőle. 
  • A babát a munka edzetté teszi, sok energiát éget, erősíti az izmokat. Így nem rohangál össze-vissza és könnyebben elalszik! 
  • Amíg a baba takarít duplán időt spórolsz, mert nem Neked kell és baba is leköti magát + egy kicsit magaddal is tudsz foglalkozni. 
  • Sok pénzt takaríthatsz meg, mert nem lesz szükséged sem baby sitterre, sem bejárónőre

Ezek a baba mop szuper puha és kényelmes. A rongykorong ultra nedvszívó anyagból készült a tiszta és ragyog padlóért. Amikor a baba elvégezte a takarítást könnyen lekapcsolhatjuk a korongokat.


Ha kedvet kaptál hozzá, és most azonnal ilyet szeretnél, akár otthon is elkészítheted.
Egy kopottabb rugdalózóra rávarród a pamacsokat és már indulhat is a gyerek a lakásban a takarító körútra :)

Ügyes anyukák, nagymamák jó alkotást!

U.i.: Forrás: http://www.betterthanpants.com/baby-mop.html


2014. október 8., szerda

Mézes Csokis ajakápoló - nem szárít

A következő napokban az időjárás a nyárutóra fog bennünket emlékeztetni, de hamarosan be kell szereznünk egy ajakbalzsamot, gondolva a hűvösebb napokra is.
Körbenéztem az ajakbalzsam piacon, most ugyan kevés az idő rá, de a későbbiekben téma lesz ez még nálam.
Most maradok a nálam már jól bevált fincsi ajakápoló receptjénél. Az előzményekhez annyit még hozzátennék, hogy korábban már kipróbáltam egy pár boltban vásároltat. Valahogy nem éreztem azt, hogy azok lennének az igaziak. Vagy szárított, vagy rossz utóíze volt, a legrosszabb, mikor a két hatás egyszerre lépett fel. Utána néztem egy pár összetevőjének és elég lehangoló volt az eredmény. Amit eddig használtam azokban kőolajszármazékok és egyéb rákkeltő összetevők díszelegtek az első helyeken. Ezek után úgy gondoltam, hogy készítek egyet magamnak, nem lehet nagyon nehéz, és tudom, hogy mi van benne. Rövid keresgélés után interneten (sajnos nem tudok linket mellékelni, hogy hol találtam, mert kiírtam magamnak a mindent tudó füzetembe, a hivatkozást meg nem írtam mellé) leltem e remek receptre, melyet most megosztok veletek.

Hozzávalók:

  • 1 g mandulaolaj
  • 1 g extraszűz olívaolaj
  • 1 g méhviasz
  • 3 g sheavaj
  • 1 g étcsoki
  • 1/4 mokkáskanál méz
Elkészítése:

  1. A méhviaszt gőz fölött felolvasztjuk, hozzáadjuk a mézet, sheavajat, olajokat és a csokit. (fontos a sorrend!)
  2. Állandó kevergetés mellett felolvasztjuk.
  3. Amikor az állaga homogén, még egyszer alaposan megkeverjük.
  4. A keveréket ajakápoló tokba, vagy kis tégelyekbe öntjük.
  5. Hagyjuk állni 5 percig, míg megszilárdul, majd 15 percre hűtőbe tesszük.
  6. Ezután szobahőmérsékleten tároljuk, hogy könnyen kenhető maradjon.
Finoman hatékonyan ápolja a cserepes, kiszáradt ajkakat és még az íze is finom. Nálunk a gyerekek szájról eszik. :)



Jó alkotást!

2014. október 3., péntek

5 újabb tipp a szódabikarbóna felhasználásához

A szódabikarbónát sokféleképpen lehet hasznosítani, és mint azt az előző részben http://napidiy.blogspot.hu/2014/09/5-tipp-szodabikarbona-felhasznalasahoz_26.html
ígértem a folytatás következik.
A most összegyűjtött 5 újabb tipp leginkább a háztartás és takarítás területén bevált recept, melyeket már kipróbáltam és alkalmazok is a mindennapokban.




  1. Fürdőkád és mosdókagyló tisztítása  - nagyon egyszerűen megoldható feladat. Ezzel a módszerrel könnyen eltávolítható bármilyen kisebb-nagyobb szennyeződés. Egy nedves szivacsra szódabikarbónát szórok és azzal súrolom le a szennyeződéseket, illetve az egész felületet áttörlöm. Ezt követően pedig vízzel leöblítem. A végeredmény ragyogó.
  2. WC és szanitter tisztításásra - hasonlóképpen működik, mint a a fürdőkád takarítása. Egy másik nedves szivaccsal átdörzsöljük a felületet és nem csak fényes lesz, de még a baktériumokat is eltávolítottuk
  3. Fésűk tisztítása - Még mindig a fürdőszobában maradva. A fésűkből, kefékből nem elég csak a hajat kiszedni. Havonta egyszer  az általunk használt fésűket beáztatom pár órára. Egy lavór vízhez tegyünk 2 kanál szódabikarbónát és már is kész a fertőtlenítő.
  4. Zöldségek, gyümölcsök, tojás tisztításához - leöblítem őket, egy keveset rászórok a szódabikarbónából, majd ismét leöblítem.
  5. Gáztűzhely tisztításához - a szennyezett felületre szórjunk a szódabikarbónából és dörzsöljük át a felületet. Karcmentesen tisztít.

Érdemes kipróbálni és ha bevált használni is a méreg és drága vegyszerek helyett.

2014. október 1., szerda

Ajakfestés egy kicsit másképp


Nálunk a lányok nagyon szeretik rúzsozni magukat, amit én már kevésbé szeretek, mert nem biztos, hogy a legegészségesebb összetevőket tartalmazza egy-egy rúzs.
Ezért inkább csináltam nekik csokis ajakbalzsamot (recepttel majd később jövök), amit nem baj, ha megesznek is, és akkor rúzsozzák magukat, amikor akarják. :)
Most viszont az ajakfestésnek egy kicsit más módját választottuk. Tudom, hogy az arcfestékek sem  biztos, hogy ehető alapanyagokból készülnek...
A napokban bukkantam rá egy honlapon, a képeket korábban már megosztottam a facebook oldalamon. (https://www.facebook.com/pages/Napi-Kreat%C3%ADv/372683026220722)
Ezután a képek láttán a lányok nem hagytak nyugodni és mindenképpen szerettek volna valamit a szájukra. Először egy békára szavaztak, de mivel az arcfestő készletben zöld nem volt, mást kellett kitalálni. Erős befolyásolás hatására a pandára esett a választásuk. Nagy örömömre, mert ezt a többihez képest könnyű volt megfesteni. Főleg úgy, hogy az arcfestékkel is csak most ismerkedem.
Az eredmény a képeken látható.
Azt még el kell mondjam, hogy mindannyian nagyon jól szórakoztunk.
A lányok türelmesen kivárták a festést, nagyon tetszett, hogy "ki van festve" a szájuk. ezután következett a fotózás, ami igazán jó móka volt.
Sok kép készült: volt dühös panda, mogorva panda, grimaszoló panda, kung-fu panda :)  ásító panda és a végére két álmos panda.







Jó alkotást!