2014. december 11., csütörtök

Szódabikarbónából karácsonyfadísz

Több helyütt is láttam már ezt az ötletet, gondoltam, hogy én is teszek egy próbát.
Az eredmény tényleg fehér és száradás után tényleg csillogó lett.
Még nyersen kis lyukakat fúrtam bele és száradás után tetszés szerint zsinórt, szalagot, vagy fonalat lehet belefűzni és mehet a fára.
Egy adagot úgy készítettem, hogy az elkészült masszába kb 10 csepp karácsonyi illóolaj keveréket tettem és ettől nagyon jól illatozik még mindig. Egy  hátránya van, hogy nem lett kimondottan hófehér.
A következő mennyiségekkel készítettem el, ebből rengeteg lesz, tehát elsőre érdemes felezni.

Hozzávalók:

4 dl szódabikarbóna
2 dl kukorica keményítő (minél fehérebb annál jobb)
2,5 dl  szoba hőmérsékletű víz


Elkészítése:

Egy lábasban elkevertem a szódabikarbónát a keményítővel, majd beleöntöttem a vizet feltesszük a tűzhelyre. addig főzzük folyamatos kevergetés mellett, míg besűrűsödik. Először egy tejbegríz szerű masszát kapunk, amit tovább keverünk. akkor jó, ha az egész egyben van.
Ekkor levesszük a tűzről gyúrunk rajta egyet és egy jól záródó dobozba tesszük. Hűtőbe tesszük és hagyjuk kihűlni.
Kihűlés után kinyújtjuk, kb fél cm-nél ne legyen vékonyabb, mert akkor könnyen törik és formázzuk.
Nyújtás során lehet bele valamilyen szép csipkét vagy tuja levelét belenyomni. ezt utána eltávolítjuk belőle és lehet szaggatni, amilyen forma van otthon.

Amikor formára szaggattuk, lehet díszíteni apró strasszokkal, gyöngyökkel. Gyerekekkel csináltuk, nagyon élvezték a díszítést és még gyurmázni is jót lehet vele.



Jó alkotást!

2014. december 7., vasárnap

Levendulás Pezsgő fürdőgolyó házilag


Már egy jó ideje használunk házi készítésű szappant. Gondoltam, hogy kissé felpezsdítem fürdési szokásainkat, ezért kipróbáltam a fürdőgolyót.
Nagyon könnyű elkészíteni, a hatása pedig kiváló, szuper bőrápoló és az olívának köszönhetően bársonyos lesz a bőrünk.
A gyerekek nagyon élvezték, ahogy feljön a víz felszínére az a nehéz golyó és ott pezseg. 
Azt még hozzá kell tennem, hogy fürdés után egy alapos kádtakarítás elengedhetetlen, ugyanis az olaj "kiül" a kád oldalára.
Több helyütt keresgéltem végül a http://kiflieslevendula.blogspot.hu/2012/06/furdogolyo-hazilag.html receptje mellett döntöttem, csak én dupla adagból csináltam, mivel nagy a család és jön a karácsony. 
Az itt megadott mennyiségből 4 nagyobb golyó jön ki.
Csinosan becsomagolva ajándéknak sem utolsó.
Száraz hűvös helyen tároljuk, ügyeljünk, hogy felhasználásig víz ne érje.

Hozzávalók:

100 g szódabikarbóna
50 g citromsav (élelmiszerboltban vagy gyógyszertárban is kapható)
50 g kukoricakeményítő
30 g olívaolaj 
100 csepp Tihanyi levendula illóolaj 
tetszés szerint levendula virágzat is tehető bele


Elkészítés:

A hozzávalókat kimérjük egy tálba, majd alaposan összekeverjük és jól összenyomkodva golyókat formázunk belőle vagy kisebb szilikonformákba nyomkodjuk.
Szellős helyen 1-2 napig szárítjuk jól megszilárdul és utána bármikor felhasználható.