2014. november 9., vasárnap

Ánizskeksz



Úgy gondoltam ezt az ízletes kekszet is besorolom a napi kreatív kategóriába. Ha másért nem, akkor egyedi fűszerezése miatt. Az ánizs nálunk egyáltalán nem elterjedt, talán a görög nemzeti ital az ouzo jut róla az eszünkbe. Pedig az ánizsmag teának is kitűnő, jó gyomorbántalmak és bronhitis ellen, de még anyukáknál a tejserkentésére is jótékonyan hat.
Azt nem tudom, hogy süteményben milyen hatással bír, de az biztos, hogy gyorsan elfogyott az a bizonyos 30 db keksz.





Hozzávalók:

2 tojás
20 dkg cukor
1 vaniliás cukor
12,5 dkg liszt (én tönkölyliszttet használtam)
12,5 dkg keményítő
1,5 dkg őrölt ánizsmag

Elkészítése:
2 tojást keverőgéppel a legmagasabb fokozaton habosra keverünk. Apránként hozzáadunk 20 dkg cukrot, 1 vaniliás cukrot. Elvegyítünk 12,5 dkg lisztet 12,5 dkg keményítővel és 1,5 dkg őrölt ánizsmaggal, majd két részletben beletesszük a tojáskrémbe.
Egy nagy tepsit szilikonos sütőpapírral kibélelünk (ha nincs, akkor jól ki kell zsírozni, lisztezni a tepsit) és két teáskanál segítségével kis halmokat rakunk. Egy éjszakán át állni hagyjuk meleg helyiségben.
Másnap sütjük, előmelegített sütőben 150 fokon 20-25 percig.
(Én nem bírtam kivárni a másnapot és egy pár óra pihentetés után kisütöttem, az eredmény igy is kiváló volt)
Jó étvágyat!

2014. november 7., péntek

Homokozás a lakásban - lisztből


Már régóta nincs homokozás, de a lányok a hűvös ellenére is szívesen építenének egy jó kis homokvárat.
Erre most a négy fal között is lehetőség lesz, ha elkészítitek a következő receptet.
Nagyon egyszerű az elkészítése csupán két hozzávaló szükséges hozzá.
Egy nagy edénybe öntöttem 1 kisebb csésze olajat és hozzáadtam 8 csésze lisztet.
(Kb 2 dl-es volt a csésze, és kb egy 1 kg-os liszt háromnegyede fogyott el.)
Jól elkevertem és már is kész a nedves hatású homok. Egy nagy és mély dobozba tettem és kezdődhetett a játék.
Fedett dobozban sokáig eláll.
Célszerű valamilyen nylont leteríteni, vagy konyhában homokozni, hogy a játék végén könnyen össze lehessen sepregetni. (a porszívó és a liszt nem biztos, hogy jó barátok)
Az ötletet a http://happyhooligans.ca/ oldalról merítettem.
Jó alkotást!

2014. november 3., hétfő

Ezt mondd ki! - Nyelvtörők

Az alábbiakban kedvenc nyelvtörőim gyűjtöttem egy csokorba.

Száz sasszem meg száz sasszem, az sok száz sasszem.

Kint sincs sok kincsünk meg bent sincs sok kincsünk.

Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?

Cseresznye meg meg meggymag.

Már itt volt az ősz szinte, amikor egy őz őszintén intett, hogy legyek őszinte.

Sárga bögre görbe bögre.

Csetnei csikós itat a Tiszán, sárga réz cserép csengő cseng a csetnei csikós csikaja nyakán.

Te Ede, de bedezodoroztad magad!

Leírni és feladat volt! :)
Nagyon jó módja az idő kellemes és hasznos eltöltésének. Ha utazunk, vagy ha várunk valahol, jókat lehet nevetni, amikor összegabalyodik a nyelvünk.



Jó szórakozást!