2016. április 15., péntek

Színek és formák dekorgumból

Ma a legkisebb lányomnak készítettem egy jó kis játékot, mely segít a szín és forma felismerésében.
Egy A4 méretű fehér dekorgumira ragasztottam a fekete formákat. Ez az alap erre kell rátenni a fekete formának megfelelő színeket, mely a 4 fontos alapszín és bónuszként egy rózsaszínt tartalmaz.
Készítettem egy rövid videót is használat közben. Mivel ez az első videón, kérlek nézzétek el nekem, hogy oly hirtelen befejeződött :)

Jó alkotást!

2016. március 9., szerda

Katicák minden mennyiségben

Itt a tavasz! A jó idő beköszöntével előmerészkednek rejtekhelyükről a bogarak, köztük a katicák is.
Ki ne szeretné a katicákat. Ezek a kedves pici piros pöttyös bogárkák minden gyermek arcára mosolyt varázsolnak. Akkor meg különösen, ha saját maga is csinál egyet-kettőt.
Összegyűjtöttem néhány ötletet, hogy egy-egy hűvösebb tavaszi estén milyen szép katicát készíthetnek a gyerekek.





1. Kezdjük rögtön a kézzel, azaz kéz lenyomattal, nálunk a gyerekek imádják.
Rajzoljunk egy fekete alapot, nagyon egyszerűen egy kisebb és egy nagyobb körrel, majd fessük be a tenyeret pirosra és egymás mellé illesztve kész a szárny, amit csak ki kell pöttyözni. A kész munka akár keretbe is foglalható és úgy már egy szép ajándék is lehet például a nagyszülőknek.
Ötlet: innen

2. Ha már a kezünket bekentük, akkor a talp se maradjon ki!
A munkamenet hasonló az előzőhöz, csak itt a fekete testre rátaposunk, azaz
rányomjuk a talpakat.
Száradás után kipöttyözzük és ragaszthatunk neki mozgó szemeket.
Ötlet: innen







3. Egy másik fajta talplenyomat is készülhet, ami talán még egyszerűbb. Itt a hátsó részt feketével kenjük be. A piros részeket pöttyözzük, ragasztunk mozgószemeket és lábakat rajzolunk.
Ötlet










4. A legkisebbek is elkészíthetik ezt a vidám tavaszi képet, ha egy kicsit előre dolgozunk nekik.
Zöld papírcsíkokat vágunk a fűnek, piros köröket a katicának, majd kezdődhet a ragasztás.
Fekete filccel rajzoljuk meg a pöttyöket, lábakat és a csápokat.
ötlet: innen





5. Wc papír gurigából is sokfélét lehet alkotni, így katicát is.
A gurigát befestjük vagy bevonjuk piros papírral, elkészítjük a szárnyat, sablonja itt. Különböző méretű fekete pöttyöket ragasztunk a szárnyakra.
Rajzoljunk neki szemet szájat és végül ragasszuk fel a csápokat is, és repülhet a katica.
ötlet innen


6. 3D hatású katica
Vágjunk ki két piros kört, melyet félbehajtunk, ráragasztjuk a kivágott fekete pöttyöket. A két piros kört egy papírlapra ragasztjuk úgy, hogy egymás mellett legyenek, ráragasztunk egy félkörívet a fejrészhez és kész is.
ötlet itt











Jó alkotást!

2016. január 7., csütörtök

Hóember kavalkád



Ha már tél és még a hó is esik, akkor összegyűjtöttem egy hóember válogatást.
Arra az időre, amikor nem kinn vagyunk és szánkózunk vagy hóembert építünk, hanem benn a jó meleg szobában egy finom ebéd vagy vacsora után  kissé elcsendesedve alkothatunk.
A Pinterest (https://www.pinterest.com/szanszinia/h%C3%B3emberek/) mindig nagyon jó ötleteket ad mindenkorra, most is bőséges volt a választék.Így csak néhányat gyűjtöttem, melynek elkészítése nem okozhat gondot egy kisiskolás, egy nagy óvódás és egy egészen kicsi majdnem bölcsisnek sem :)


1. Ki ne szeretne gyurmázni? Most itt a lehetőség!
Só liszt gyurmából készültek ezek a vidám hóember fejek. Száradás vagy sütés után tetszőlegesen díszíthetjük és festhetjük. A közepét kiszúrva lehet karácsonyfa dísz is a következő karácsonyra.
Ha belefűzünk egy bőr darabot, akkor medálként is hordhatjuk télvíz idején.






2. Spatulákból is készíthetünk hóember fejet. A spatulákat olcsóbban beszerezhetjük a gyógyszertárban.
Nyolc darabot egymás mellé teszünk, majd a hátoldalán egyet alul egyet felül vízszintesen hozzáragasztunk. erre legjobb a meleg ragasztó pisztoly, azzal biztosan egymáshoz ragadnak. Hátul ragasztunk neki akasztót is.
Majd következik a festés. Háromnegyed részét fehér festékkel (legjobb az akril) lefestjük. A kimaradt részt feketével és egy feketére lefestett spatulát vízszintesen hozzáragasztunk ez lesz a kalap karimája.
Elkészítjük az arcát. A szemét vagy megfestjük, vagy mozgó szemeket ragasztunk rá. Orrot szintén festhetünk, de dekorgumiból vagy filc anyagból is illeszthetünk neki. Száját megrajzoljuk és egy kis pirt is tehetünk az arcára.


3. Gyerekek egyik kedvenc mesefilmje Fagyoska a hóember.
Érdemes megnézni, még  felnőtt fejjel nekem is tetszett.
Igazi karácsonyi hangulatot áraszt. Most már egy kis nosztalgia :)
http://indavideo.hu/video/Fagyoska_a_hoember
Papírtányérból könnyen, gyorsan elkészíthető e kedves hóember, az elmaradhatatlan kellékével a pipával.







4. Igazán jó móka, amikor a gyerekek egymás fényképét "díszítik" ki.
Vágjunk ki fényképekből fejet, ragasszunk neki pocakot, répa orrot, sapkát és kezeket.
A végeredmény nagyon vicces lesz!





5. Hógömbre emlékeztet a következő kreatív munka. WCpapír gurigát elvágjuk 3 egyenlő részre. A felső két oldalát kissé bemetsszük, úgy, hogy a kerek kép belemenjen és jól tartsa, ne görbüljön meg. Fessük be barnára vagy feketére.
Egy CD-t körberajzolunk egy kék kartonlapon, majd rajzolunk rá hóembert és ujjnyomatokkal a havazást.



Végül álljon itt két kedves dal a hóemberről, alkotás közben jó ezeket hallgatni.




Jó alkotást!

2016. január 4., hétfő

Hóember felülről


Mára havazást ígértek ide a Viharsarokba is, így arra gondoltam építsünk hóembert, amíg hó nincs, addig is papírból vagy dekorgumiból.
Vágjunk 3 különböző méretű kört a papírból színezzük ki a széleit kékre, dekorgumi esetében olajpasztellel. Vágjunk neki kalapot répaorrot és két kezet színes papírból, vagy fehérből és színezzük ki. Majd illesszük és ragasszuk össze. Rajzoljunk neki szemet, szájat gombokat.
Jó szórakozást hozzá :)


Jó alkotást!

2015. december 12., szombat

A héten egy adventi játszóházban vettünk részt az öt éves nagylányommal a leendő iskolánkban, ahol sok más mellett egy nagyszerű ötletet kaptunk. Az eredmény a képen látható.
Csillogó dekorgumból csillagot vágunk ki, amit tetszőlegesen lehet díszíteni.
Egy teamécsest egy dekorgumi csíkkal bevonunk, majd ráragasztjuk az alapra.
Öntapadós dekorgumival még a kétévesem is könnyedén díszítgette a csillagokat. A sárga az övé.
Karácsonyi asztal dekorációnak vagy a nagymamáknak is kiváló
Jó alkotást!

2015. november 27., péntek

napi kreatív: Fenyőerdő

napi kreatív: Fenyőerdő: Ma fenyőfákat alkottunk a legkisebbemmel, aki nagyon élvezte, hogy ragaszthat vághat és szépeket készíthet. Majd a végén megcsodáltuk a feny...

Jó alkotást!

Fenyőerdő

Ma fenyőfákat alkottunk a legkisebbemmel, aki nagyon élvezte, hogy ragaszthat vághat és szépeket készíthet. Majd a végén megcsodáltuk a fenyőerdőt és a rénszarvast is, de annak elkészítését csak a következő bejegyzésben írom le.
Háromféle fenyőfa variációt csináltunk, és ebből kerekedet az a rengeteg erdő.

Nagyon egyszerű az elkészítése, nagyobbak már önállóan is meg tudják csinálni, míg a fiatalabbaknak elkél a segítő kéz.




1. Hópihés csillámos
Kivágtam egy fenyőfamintát egy zöld kartonból. forma lyukaszóval hópihéket gyártottunk egyszerű fehér fénymásoló papírból, melyeket papírragasztó stifttel Legkisebbem felragasztott. Mivel sok ragasztót kent rá, ezért egy kis csillámporral is meghintettük.
Végül egy barna kartonból törzset vágtunk, amit szintén felragasztottunk.






2. Pomponos
Egy mintás, zöld kartonból kivágtuk a fenyőfaformát, majd kisebb nagyobb pomponnal díszítettük, szintén ragasztóstift segítségével a helyére tettük és egy csillogó szalag került még rá átlósan.









3. 3D-s
A harmadik is nagyon egyszerű  volt. zöld kartonból félkörívet vágtam, majd összeragasztottam, úgy, hogy egy kúp jöjjön ki belőle. Zöld krepp papírból kis kockákat vágtunk, majd apró darabokra kell gyűrni és kezdődhet a ragasztás. A végén ezt is egy piros szalaggal díszítettük.
Majd egy WC papírgurigát kettévágtam egyik végét körben bevagdostam, és beragasztóztuk és a kúp belsejébe csúsztattuk. pár perc száradás után már kész is volt a feldíszített fenyőfa.




Jó alkotást!